A
kudarc nem más, mint egy nyíl egyenes törekvésben egy új irány, nézőpont szükségességére mutató élethelyzet! – fogalmazta meg ezt egy nagyon kedves beszélgető partnerem.
Gyönyörűen és frappánsan fogalmazta meg, amit oly nehéz elmagyarázni sok esetben.
Számos alkalommal törekszik a környezetünk beavatkozni a mindennapjainkba, az életünk folyamataiba. A büszkeség, bizonyítási vágy azonban sokszor erősebb, mint a nyitott szív, fül, elme. No nem elhanyagolandó tényező az sem, hogy a beavatkozó személy kicsoda és milyen szándék vezérli.
Ha féltés, óvatosságra intés, lebecsmérlés miatt igyekszik valaki ellátni minket jó tanácsokkal, nyilván nem fogjuk meghallani, magunkévá tenni. Azonban a szeretet nyelvén szóló, a nézőpontjainkat figyelemebe vevő megvilágításokra, rámutatásokra érdemes megnyitni az érzékszerveinket és legalább elgondolkodni a hallottakon. Sajnálatos módon a mindennapjainkban megállni és figyelni arra, hogy mit is érzünk, nem divat! Lendületből - mondjuk, hogy zsigerből, mert így szoktuk – azonnal a védekező mechanizmusaink kapcsolnak be és észre sem vesszük, hogyan utasítunk el időben érkező, támogató információkat, az élet által küldött „felkiáltó jeleket”, hogy ÁLLJ MEG ÉS GONDOLKOZZ!
Aztán jönnek az élet nagy pofonjai, a kudarcok.
Gyönyörűen és frappánsan fogalmazta meg, amit oly nehéz elmagyarázni sok esetben.
Számos alkalommal törekszik a környezetünk beavatkozni a mindennapjainkba, az életünk folyamataiba. A büszkeség, bizonyítási vágy azonban sokszor erősebb, mint a nyitott szív, fül, elme. No nem elhanyagolandó tényező az sem, hogy a beavatkozó személy kicsoda és milyen szándék vezérli.
Ha féltés, óvatosságra intés, lebecsmérlés miatt igyekszik valaki ellátni minket jó tanácsokkal, nyilván nem fogjuk meghallani, magunkévá tenni. Azonban a szeretet nyelvén szóló, a nézőpontjainkat figyelemebe vevő megvilágításokra, rámutatásokra érdemes megnyitni az érzékszerveinket és legalább elgondolkodni a hallottakon. Sajnálatos módon a mindennapjainkban megállni és figyelni arra, hogy mit is érzünk, nem divat! Lendületből - mondjuk, hogy zsigerből, mert így szoktuk – azonnal a védekező mechanizmusaink kapcsolnak be és észre sem vesszük, hogyan utasítunk el időben érkező, támogató információkat, az élet által küldött „felkiáltó jeleket”, hogy ÁLLJ MEG ÉS GONDOLKOZZ!
Aztán jönnek az élet nagy pofonjai, a kudarcok.
Azt tapasztalom, hogy még ebben az esetben is kevés az a bölcs ember, aki megáll és végig gondolja az életét, a helyzetét!
Miért van ez így? Mert legtöbbünkbe belenevelték, hogy NEM HIBÁZHATUNK, ezért még ezekben a helyzetekben is hajlamosak vagyunk elmenekülni ÖNMAGUNK elől!
Az egyetlen sarokpont, amikor a halál szele megérint minket betegség, baleset, egy szerettünk elvesztése formájában, amikor – ha többre nem is – néhány pillanatra elgondolkozunk azon, hogy minek mi értelme az életünkben.
A bölcs ember, aki szeretettel gondoskodik ÖNMAGA jóllétéről, ezen figyelmeztető jelek nélkül is megengedi magának, hogy évente legalább egyszer megálljon, számot vessen az élete alakulásával. Priorizálja a teendőit, belegondoljon, hogy egy-egy szokása hosszú távon a vidám, egészséges életet táplálja, vagy a leépülést.
Az igazán késő, az, amikor már nincs erőnk az egészségi állapotunk miatt változtatni. Egészen addig csupán önmagunk meghaladását, irányváltoztatást kér tőlünk az élet. A kudarc a barátunk, ha van nyitottságunk szembenézni az üzeneteivel!
Miért van ez így? Mert legtöbbünkbe belenevelték, hogy NEM HIBÁZHATUNK, ezért még ezekben a helyzetekben is hajlamosak vagyunk elmenekülni ÖNMAGUNK elől!
Az egyetlen sarokpont, amikor a halál szele megérint minket betegség, baleset, egy szerettünk elvesztése formájában, amikor – ha többre nem is – néhány pillanatra elgondolkozunk azon, hogy minek mi értelme az életünkben.
A bölcs ember, aki szeretettel gondoskodik ÖNMAGA jóllétéről, ezen figyelmeztető jelek nélkül is megengedi magának, hogy évente legalább egyszer megálljon, számot vessen az élete alakulásával. Priorizálja a teendőit, belegondoljon, hogy egy-egy szokása hosszú távon a vidám, egészséges életet táplálja, vagy a leépülést.
Az igazán késő, az, amikor már nincs erőnk az egészségi állapotunk miatt változtatni. Egészen addig csupán önmagunk meghaladását, irányváltoztatást kér tőlünk az élet. A kudarc a barátunk, ha van nyitottságunk szembenézni az üzeneteivel!
